Budaörsi Kopárok

Bocskais Bakancsosokkal a Budaörsi Kopárok (Kő-hegy, Odvas-hegy) meghódítása

Nyugat felé elhagyva a fővárost ki ne gyönyörködött volna már a Budaörs felett magasodó kopasz hegyek látványában. A Budai Tájvédelmi Körzet szigorúan védett területe ez, nagyon ritka állat- és növényfajok élőhelye különleges sziklaalakzatokkal és gyönyörű panorámával.

  

Egész héten gyönyörűen sütött a nap, kellemes idő volt, majd jött a szombat reggel, a túra napja, amikorra is eleve sötét felhővel és esővel riogattak az időjósok. Szerencsére csak a felhős ég jóslat jött be: kicsit hűvös, szeles idő várt ránk, de egy vérbeli természetjárót ez nem tántorít el. Némi buszos kaland után érkeztünk meg a Móricz Zsigmond körtérre a 240-es busz megállójába, ott már kisebb Bocskais csapat volt a buszmegállóban, így könnyen megtaláltuk, melyik a 240-es megállója. A budaörsi Templom téren szálltunk le, elsétáltunk a budaörsi percpontos napóra mellett, majd a szépen hangzó Nefelejcs utcában folytattuk utunk. Közben elsétáltunk az Ótemető mellett is, amely  temető hazánk legnagyobb egybefüggő német nemzetiségi sírkertje.  A Kopár-hegy felé egy lépcsősorral kanyarodtunk fel,  nemsokkal később egy kellemesen emelkedő ösvényen kezdtük az igazi túrát, ahol figyelmeztető tábla jelezte, hogy fokozottan védett területre értünk.

        

Némi emelkedés után sziklák, kövek között bandukolva és a lábunk elé nézve növények végtelennek tűnő fajtagazdagsága tűnt szemünkbe. Ennek okát a hegység kialakulásában kell keresnünk.

       

A Kopárokat alkotó dolomit a Budai-hegység legidősebb üledékes kőzete. A földtörténet triász időszakának késői szakaszában (240-210 millió évvel ezelőtt), az akkor létező Tethys-óceán parti síkságán és sekély peremi részein lerakódó tengeri mésziszap, az akkor uralkodó meleg, száraz klímán dolomittá alakult. A hegység kialakulása szerint röghegység, azaz magaslatai és süllyedékei törésvonalak mentén történt függőleges irányú elmozdulásokkal jöttek létre. A törésvonalak közelében egykor hőforrások törtek elő, ami jellegzetes módon alakította át a dolomit kőzetet: helyenként vörösesre színezte azt. Az egykori hőforrások üregeket, barlangokat is kialakítottak pl. a Kő-hegy tetején találunk ilyen üregeket.

Sárga kövirózsa

 A budaörsi hegyek gazdag élővilága hosszú évmilliók földtörténeti változásainak eredménye. Az állandóan aprózódó és lefelé csúszó, sekély dolomit-törmelék talaj a jégkorszak utáni felmelegedés idején sem tudott megfelelő feltételeket biztosítani a beerdősödésnek.

Tavaszi hérics

A dolomit „kopárok" olyan élőhely szigetek, amelyek számos - korábbi, a jelenlegitől lényegesen eltérő klímájú időszakban elterjedt - ma reliktumként számon tartott növényünknek biztosítottak fennmaradási lehetőséget. A csapadékvíz nagy része lezúdul a meredek törmelékes lejtőkön, így a növényzet összetételében jelentős szerepet kapnak a szárazságtűrő szubmediterrán és a kontinentális elterjedésű fajok. Egykor karsztbokorerdők és szárazgyepek mozaikjai váltották egymást a hegytetőkön, a hegylábakon, pedig a mészkedvelő tölgyesek és ezek szegélycserjései. A hegytetőkön szinte teljesen érintetlenül megmaradt dolomit sziklagyepeken speciális életformát alakítottak ki az itt élő szárazságtűrő és mészkedvelő növények. 

Fürtös gyöngyike és kutyatej

Kutyatej

    

                                                                                        

szívlevelű gubóvirág

      

Meténg

Kő-hegy

A hangulatos budaörsi Ófalu fölé magasodik a kopár, mészkősziklákkal tarkított Kő-hegy (235 m). A tetején  kápolna, Szentháromság szobor és  kereszt áll.

A kápolnát 1855-ben Wendler Ferenc építtette, miután azon a helyen álmában megjelent előtte Szűz Mária. Később, felesége halála után az 1870-es években saját maga is felköltözött a hegyre, mégpedig egy, a két kezével kiásott barlangba a kápolna mellé. A lezárt barlangot ma is láthatjuk a sziklafalban. Az egész környéken híressé vált, remeteként élő Wendlerhez és kápolnájához tömegesen zarándokoltak, elsősorban a környéken élő németek. Wendler Ferenc a hegyen halt meg 1897-ben, sírja a kápolna mögött található.

Orgona a kápolna környékén

A két világháború között a Kő-hegy a Buda-környéki németség egyik legfontosabb zarándokhelyévé vált. Az 1946-os kitelepítéseket követően a kápolnát lebontották, köveit elhordták. 2003-ban hihetetlenül rövid idő alatt építették fel ismét a kápolnát, 2006-ban épült ki a hozzá vezető lépcsősor.

A hegy platóján álló hatalmas sziklán egy nagy kereszt áll, melyet több mint 100 éve állítottak fel, majd az 1946-os kitelepítések után leromboltak, majd a rendszerváltás után a helyi német közösség támogatásával újra felállították, este pedig reflektorokkal világítják meg a látványos keresztet.

A Kő-hegy szinte teljesen tar sziklaplatóját érdemes körüljárni, a kilátás fantasztikus akár a városra, akár a Budaörsöt körülölelő Csíki-hegyek koszorújára. A kilátópontok felkeresése után lefelé vettük az irányt, de nem a lépcsőkön, hanem egy kis ösvényen nagyjából nyugati irányba, így felkereshettünk egy természetes barlangszerű mélyedést is.

Majd rövid időre visszatértünk a lépcsőkhöz azokon mentünk le és kerestük fel a Kálváriát.

   

Kálvária

A Kálvária-domb egy szabályos alakú gejzírkúp Budaörs közepén, nem messze a Kő-hegytől. A domb aljában a keresztút kezdeténél találjuk a kis kápolnát. A keresztút stációi szerpentin úton tekerednek fel a domb tetején álló impresszív kereszthez és az oldalain álló Szűz Mária, ill. János evangélista fehér mészkőből faragott szobrához.
Az eredetileg 1817-ben épült kápolnát, és az utána kiépült stációkat 1945 után teljesen lerombolták. Az eredeti felvételek és rajzok alapján a budaörsi önkormányzat a helyi közösségek támogatásával 2002-ben építtette újjá.
  

A Kálváriától a Hegyalja úton sétáltunk tovább az Odvas-hegy irányába, de az eddigi gyaloglástól megfáradt lábakat megpihentettük a játszótéren és itt nyílt lehetőség nyugodtan elfogyasztani az elemózsiát is. A körforgó volt a legsikeresebb játék:)))

A játszótéri pihenés(?) után az Odvas-hegy felé folytattuk utunk.Útközben találkoztunk nünükével.

Nünüke

 Odvas-hegy

A műút utáni bevezető füves, szabdalt út után kétfelé indult a csapat, az egyik fele a meredek, de rövidebb úton indult neki a hegynek, míg a kevésbé bevállalósok a hosszabb, de enyhébben emelkedő úton jutott el a nagy sziklafal aljába.

Felfelé a meredeken

 

  

Sétaút a sziklafal mellett

    

Kisebb sziklák, kavicsos falak magasodtak körülöttünk, kényelmes sétaösvényen emelkedtünk, a sziklákon élvezetes volt mászni, közben sok érdekes sziklából előbújó növényt tanulmányozhattunk.








Majd ismét füves hegyoldalban találjuk magunkat, s innentől egy ideig egyszerű terepen mentünk tovább és gyönyörű virágok nyíltak körbe mindenütt, ha nem épp a kilátásban gyönyörködtünk, akkor a növényekben.

A hegyoldalakon a  lila leánykökörcsin már épp hervadt, fényes sárga tavaszi héricsek virítottak sok helyen és a sárga, kék, fehér íriszek is bontották szirmaikat, a bíboros kakukkfű illatát is lehetett érezni a levegőbe szimatolva, a rózsaszín törpemandula is nyílt a sziklák között.

Leánykökörcsin termése

Tavaszi hérics

Tavaszi hérics

Apró nőszirom (írisz)

Apró nőszirom (írisz)

Törpemandula

Hamarosan újra sziklás részhez értünk. Az Odvas-hegynek több csúcsa is van, az első, amire felkapaszkodtunk, az 258 méter magas. A csúcsról szépen látszik Budapest, főleg Gazdagrét, de azért a távolban egy-egy magasabb torony feltűnik. Közvetlen alattunk terül el Budaörs, a hatalmas bevásárló parkokkal, az autópályával. Kicsit nyugat felé tavak vize csillog, ez már Biatorbágy környéke lehet...

Innen azonban még volt tovább, a következő "állomás" az Odvas-hegy 315 méter magas csúcsa. A városon belül ez a legmagasabb pont,  érdemes körülnézni a tetejéről, mi is megtettük, sőt csúcsfotó is készült.

 

 A csúcsról lefelé vezet utunk, először könnyed lépegetésről van csupán szó, de a hegy alsó része ismét remek sziklamászást tartogatott a számunkra. A dolog egyáltalán nem vészes (minden látszat és fenyegtés ellenére), mindenesetre mindenképp élmény volt!  Ráadásul közben a környék legnevezetesebb zoológiai értékét a haragos siklót is láthattuk.

Mikor leérünk, egy kis füves rész várta azokat pár paddal, akik elsők között teljesítették a hegyek meghódítását.

Innen a Városházáig sétáltunk, ahol rohantunk egyet a busz után. Mi a Budaörsi Virágpiacnál (Madárhegy) elbúcsúztunk a csapattól, hogy gasztronómiai és játékélményben részesüljünk még a Hosszúréti út Angyalka utca sarkán a Panino Sorrisoban, ez a kis kikapcsolódásunk elég hosszúra sikerült, de visszatérünk még.

Apró nőszirmok és kutyatej a mezőben

Törpemandula és kutyatej

Nos ez kökörcsin, most már biztos:)))

Az első mesénk .....

 

A Havasi Cincérek kalandjai

A hűvös hegyekben, a Nagyhegy oldalában, egy virágos tisztás közepén élt a hegy nagy öregje, az Ősöreg Bükkfa. Ki tudja már, hogy hány éves is volt, hiszen minden állat, madár, sőt a szomszédos fák is csak Ősöreg Bükkfaként ismerték, emlegették. A kérge telis-teli volt odúkkal, repedésekkel, így sok-sok mókus, madár, rovar talált benne lakásra.

A tövéhez közel, a kérge alatt lakott a Havasi Cincércsalád. Cincérapuka mióta az eszét tudta itt lakott, innen járt el erdei kalandozásokra. Egy ilyen kalandozás alkalmával találkozott Cincéranyukával, s ahogy egymás szemébe néztek, egyből tudták, hogy együtt élik le életüket. Így mentek haza a kéreg alatti kis lakásba, az Ősöreg Bükkfába. Cincéranyuka és Cincérapuka közösen díszítgették a lakásukat, szépen berendezték, és esténként arról álmodoztak, hogy egy nap majd benépesítik a cincérlakást, ciripelésükkel örömet szerezve az Ősöreg Bükkfának, vidámságot hozva a virágos tisztás életébe. 

Nem is telt el sok idő, és sorban jöttek a gyerekek: Cincérnagyfiú, Cincérfiú, és Cincérkislány. A cincérgyerekek sokat játszottak szerte a fán és a fa tövében is.

A Cincércsalád szeretett nagyokat sétálni a környéken, bebarangolták a virágos tisztást, sőt még azon túlra, az erdő mélyébe is eljutottak. Szerettek a tisztáson sétálni, sok szép virágot figyeltek meg, beszívták a finomabbnál finomabb illatokat, nagyokat pihentek, és napoztak a selymes fűben. De ha sétáltak, akkor is felügyeltek az erdő rendjére, ezért sokszor vitték magukkal a fiúk a kardjukat.

Egyszer, amikor éppen élvezték a csodásan sütő nap sugarait, a tisztás szélén arra figyeltek fel, hogy valahonnan halk, ismeretlen dallam száll a levegőben; mintha valaki ciripelne a közeli bokrok alatt. Felkerekedtek hát és elindultak a hang irányába, mert kíváncsiak voltak, honnan is ered a mesésen elciripelt dallam. Egy magányosan ciripelő idősebb cincérhölgyre találtak. Amikor elbeszélgettek, összeismerkedtek egymással eldöntötték, hogy családtaggá fogadják, mint Cincérmamát, hiszen nagyon jól érezték magukat együtt. Sokszor hallgatták Cincérmama meséit, együtt rajzolgattak, énekeltek, az Ősöreg Bükkfa tövében.

Így éldegéltek vidáman, ám ha idegent láttak a környéken a fiúk gyorsan felvarázsolták magukra a páncéljukat, elővették fakardjukat, s így felvértezve vigyázták az Ősöreg Bükkfa biztonságát. A lányok pedig – a Cincéranyuka, a Cincérmama és a Cincérkislány – sokszor készítettek finomabbnál finomabb falatokat. A kis kéreg alatti lakásból pedig csodás szép otthont, Cincérlakot varázsoltak.

Egyszer közös nagy sétájuk alkalmával észrevettek egy kis gonosz sárkányt az Ősöreg Bükkfa közelében. A Kissárkány alig volt nagyobb a Cincérnagyfiúnál, ám nagyon erősnek tűnt és úgy közeledett, mintha senki nem tudná megállítani. A Kissárkány a szájából előtörő lánggal próbálta felperzselni az ő kedves fájuk környékét! A fiúk – Cincérapuka, Cincérnagyfiú és Cincérfiú – hamar felvarázsolták kékesen ragyogó páncéljukat, ott teremtek rögtön a Kissárkány előtt és megkérdezték tőle, hogy mégis mit csinál? A Kissárkány válasz helyett egyre nagyobb és forróbb lángnyelveket fújt – ezzel is kifejezve, hogy ne álljon senki az ő útjába, mert ez itt most már az ő birtoka! A lányok pedig szaladtak vízért a patakhoz a hegy aljába, hogy elolthassák az ébredező tüzet.

A fiúk kardjukat előrántva, harcolni kezdtek a Kissárkánnyal, mert az folyamatosan fújta - okádta a forró lángnyelveket. Szerencséjükre a Kissárkányt sokkal jobban érdekelte, hogy minél nagyobb lángot fújjon, minthogy küzdjön a cincérfiúkkal. Ezért mikor elég közel értek hozzá a Cincérapukának sikerült leterítenie a Kissárkányt. Azonban hiába sikerült legyőzniük a Kissárkányt, mert a torkából előtörő lángok meggyújtották a földön heverő száraz leveleket, gallyakat! De szerencsére a lányok a vízzel épp időben érkeztek vissza, ügyesen ráloccsantották az egyre jobban lángra kapó avarra, s az sisteregve elhamvadt, nem terjedt tovább; megmenekült az Ősöreg Bükkfa is!

Így mentették meg a cincérek az Ősöreg Bükkfát, és persze az erdőt is. Az erdő lakói ettől kezdve hősként emlegetik a Havasi Cincércsaládot – pedig igazából sose voltak hőscincérek, csupán vigyáztak szeretett erdejük, és az otthont adó Ősöreg Bükkfájuk biztonságára.

Ezután is rendületlenül járőröznek, őrzik az erdő rendjét – de persze mulatoznak is, dalolva, vidámságot varázsolva ezzel az Ősöreg Bükkfa, és a körülötte sürgő–forgó minden fajta élőlény számára.

... és azóta is boldogan élnek az Ősöreg Bükkfán, – hacsak azóta meg nem haltak...